2009. december 6., vasárnap

Egy új vers január 20-ára

Egy újabb verset "abszolváltunk". Amennyire nehéznek tartottam a verset (mármint textil-ügyileg), már megint megleptetek a fantáziátok szárnyalásával, az ötleteitekkel és persze a kivitelezéssel. Katafolt írta, hogy azt hitte, 15 ölelést fog látni - én azért bíztam magunkban, hogy ennél többre vagyunk képesek. És lőn, tényleg annyi különböző értelmezést szültünk, ahányan vagyunk.
És akkor jöjjön az új vers. Nagyon nem kommentálnám - talán csak annyit, hogy én kimondottan kedvelem a szerzőjét, és őszintén sajnálom, hogy ebben az országban a nemzetisége határozza meg a megítélését. A vers tördelését nem tudom reprodukálni - javaslom, keressetek rá a Google-ban.

Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Ivan Kozirev vasöntő elbeszélése arról, hogyan költözött új lakásba

Proletár vagyok.

Mindent megmondtam ezzel.

Éltem,

ahogy anyám világra vétkezett.

És lám,

új lakást

adott ma reggel

nekem

a Munkáslakásépítő

Szövetkezet.

Szélessége - ilyen!

Magassága -

olyan!

Szellős,

világos

és meleg.

Minden szobája jó,

de a legjobban

nekem

ez

tetszett meg!

A hold

sugaránál ragyogóbb!

Kánaánnál

sokkal több üdvöt ád,

mi ez -

de mit is gagyogok, -

ez a

fürdőszoba, a fürdőkád.

Kinyílik az egyik csap,

kezedre - hideg víz csap.

Másik csapot csavarod,

ujjad rögtön elkapod.

Hideg vízzel

mosd a

tested,

vagy forróval -

bőröd piszkát.

Egyik

csapra "H" van festve

másik csapról -

"M"

sandít rád.

Hazajössz fáradtan,

minden jaj de vacak.

Nem ízlik a leves,

s a bugyborgó csája,

de belépsz a kádba -

s még a halott is felkacag

ennek a

hullámzó víznek a csiklandozására.

Mintha

a szocializmus lenne vendéglátód,

az élvezettől -

elakad a szusz.

A blúzod - lehúzod,

nadrágod lerántod,

kézbe a szappant

és...

zsuppsz!

Mosakszol,

mint akinek

nincsen egyéb dolga.

Hosszan...

szóval addig,

ameddig csak jó.

A fürdőszobában

egyszerre csak itt van

a nyár és a Volga.

Csak halak nem úsznak,

s nincs gőzhajó.

Lehet akár

tízesztendős

piszok a karon,

lemorzsolódik,

mint a nyírfaháncs,

akár a kéreg,

válik le a korom,

leszedi a szappan a nyavalyást.

Párázik a bőröd,

piros lesz, mint a rák.

Na most -

csavarj csak egyet:

finom,

hűvös esőjét

záporozza rád

a százlyukú vasfelleg.

Oly jólelkű és gyengéd a fürdő zuhanyja!

Rossz kedved

nyakát

kitekered:

paskolja búbod,

s nyakadra zuhanva

a két lapocka

közötti vályún lepereg.

Nedves

tested

bepakolod

bolyhos-prémes,

nagy törülközőbe.

Hogy száraz lábbal lépj ki

a kádból,

talpad alatt

rugalmasan nyúlik el

a parafa-szőnyeg.

A tükörhöz lépsz most, -

ott lóg a falon,

tiszta inget húzol

s elgondolod:

hogy szó, ami szó,

bizony finom dolog

ez a

szocialista

szovjethatalom.



Trudi Radnótija

Idetesszük, amikor megjön.

2009. december 1., kedd

Újabb ölelés








Kísérletezgettem, de elégedett nem vagyok. Sem a fotózási, sem a színösszeillesztési technikámmal és akkor a varrásról még nem is beszéltem.

Íme különböző próbálkozásaim, gondoltam közzéteszem, hogyan varrtam hátteret, hogyan vágtam körbe és illesztgettem különböző színű és mintájú anyagokra a már meglévő párt.
Egyik sem ízlett. Ez utóbbi tán, de fotón nem az igazi, holnap még bolondítom némi tűzéssel.

"Két karodban ringatózom csöndesen..." - agibo




Nagyon hamar tudtam, hogy ezt a motívumot fogom megvarrni. (Keresztfiamék esküvői meghívóját díszítette.)
Azt is tudtam, hogy milyen technikát választok majd. Ami miatt szinte az utolsó pillanatban lettem kész, az az volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy milyen színű az ölelés. Őrületbe kergettem a kérdéssel a környezetembe kerülőket. Szinte nem volt két egyforma válasz. Végül nem hallgattam senkire, s maradtam az első gondolatomnál: nekem lila. Azért variáltam annyit, mert igazából nem színem, de valami miatt úgy éreztem ebből a színből kell dolgoznom. (Keresztlányom erősített meg a napokban a színválasztással. Szerinte is lila az ölelés. Pedig ő sem rajong ezért a színért.)
Na szóval, nekiláttam az anyagok kiválasztása után a munkának. Ferdepántot szabtam, bevasaltam 6 mm-esre, s elkezdtem felvarrni az alapra felrajzolt minta alapján. Itt egy kis gubanc kerekedett, mert szerintem nagyon csúnya lett. A kicsi íveket nem tudtam szépen megcsinálni. Kidobtam.
Technikát kellett váltanom. A sötétebb lila anyagra ragasztófátylat vasaltam. Ismét ferdepántot szabtam belőle, csak most 5 mm-eset. Felvasalás után, ennek a felvarrása gyerekjáték volt.
Már csak azt kellett eldöntenem, hogy a hátteret miként tűzzem. Először követtem a minta körvonalait. Hamar kibontottam, mert nem tetszett, így maradt a szimpla kis kukacolás.

A fotó talán kicsit sötétebb, mint az eredeti.

Utólag kiegészítem bejegyzésemet:
 Évitől tudtam meg, hogy a grafika Simon András festőművész alkotása.

Violini Radnótija

Magamhoz képest most nagyon színeset varrtam. És akkor ezt most (kiegészítőleg) meg kell indokolnom most, hogy végignéztem a tiéteket, mielőtt megköveztek.
Valahogy fordítva jár úgy látszik az agyam. Ha a képem nézem a tiétek mellet, olyan, mintha semmit nem tudnék Radnótiról meg az akkori borzalmakról. Nekem minden szörnyűség ellenére az a momentum meghatározó, hogy két karodban ott a menedék, ott el lehet pár pillanatra felejteni minden rosszat, ott kitisztul és megszínesedik a világ.


A fényviszonyok ma ugye olyanok voltak amilynek, élőben jobbak a színek.
Sokáig fogalmam sem volt, mit fogok varrni. Nem könnyen megfogható képileg ez a vers. Ha meg mégis (összefonódó karok, alakok) az túl kézenfekvő, ráadásul nem vállalnám be a megrajzolását.
Aztán láttam valahol pár összemontírozott képet híres házaspárok (fél)arcairól, ahol a hihetetlen hasonlóságot akarták megmutatni. És tényleg, a Holmes - Cruise házaspár pl. mint két tojás.
Itt kattant az agyam, hogy akkor ez legyen, de én a különbözőséget akarom megmutatni férfi és nő között, és hogy ennek ellenére mégis egyek.
A kép jobb oldaláról meg annyit, hogy úgy éreztem kell még valami, nem elég az arc. Korábban Katafa mutatott egy szókirakót , ezzel játszadoztam kicsit. Aztán nekiálltam a saját verziómnak.

A műanyaglapból kivágott szavakat feldaraboltam, és 1-1 anyagdarabra stencileztem vele.
Az arc érdkessége, hogy összefilcesített gyapjúpulcsikból van, nem bolti filcből. Kicsit rémisztő a látvány, de ha egy lapot tesztek az orr közepére, teljesen jól kijön a külön-külön karakter.

Ölelés



Lehet, hogy furcsa asszociáció, de láttam valahol ezt a képet, ahol ez a két liba a maga módján ölelkezik. Középen egy szívre emlékeztető üres részt hagyava. Na, engem ez a kép megfogott.


A kivitelezés nehezebb volt, mint gondoltam, mert a nyomtatóm ilyet nem akart nyomtatni.


Rajzoltam. A fejeket aztán tűhimzéssel próbáltam libásra alakítani, a nyakakat pedig egy erre alkalmas, bolyhos fonállal töltöttem ki, aztán még vittem rá egy kis szürke szabadgépit, hogy jobban hasonlítson a tollhoz.


Nincs benne minden, amit szerettem volna, de most ennyire vagyok képes.(Még mindig a költözködés a fő profilom:))




Mi is ez ?


Az elején még olyan tiszta volt mit is akarok, de a végeredményt nézegetve egyre nevetségesebb, amit beleképzeltem.
Kíváncsi vagyok Ti mit láttok ?

Szomorúságot szerettem volna a lilákkal a napsugaras sárgával az életigenlést. Az ölelést magát pedig úgy, ahogy a folyó öleli körül a szigetet.
Nem szerettem volna felismerhető testrészeket....
A lágyságot agyonütötte a bargello . :-(

Márta néni próbálkozik.


Lehet, hogy engem itt és most fogtok kizárni a játékból. (nem tudom, hogy a diszqvalifikálást q-val írják-e) Mert ezen az én képemen egyetlen öltés sincs. Új bolondériám, a nemezelés halványnál is vékonyabban.

Nekem a figurális ábrázolás nem megy, hiába néztem a Bori vár csodás alakját, meg a köztéri szobrokat, meg akármit. Többet akartam rá, de csak elvetélt rongyok lettek. Ezért döntöttem a gyapjú mellett.


A két karodban ringatózás - a szerelem - és a halál közti párhuzamot azzal a fehér fénnyel próbáltam előhozni, ami a szerelem nagy pillanatait megelőzi, és ami állítólag a halálhoz közeledve megjelenik.

Alul a piros a két ember egymásba fonódásának jelképe, felül a fehér fény, a halál.
Mentségemre szóljon, hogy az a könnyedség, ami a versre jellemző, itt megvan, mert az egész nincs két deka.

"... a halálon, mint egy álmon, átesem."

Szóval a szokásos folyamat zajlott, gondolom, nektek nem kell magyarázni.
Versolvasás, tipródás, rajzolás, olvasás, tipródás, rajzolás. Ahogy szokott lenni.
A végeredmény (sokadik) ez lett:



A lényeget az utolsó két sorban láttam, fel is karistoltam a rajz aljára, végül ez nem került fel a műre, hanem valami más. (Aki megfejti, mik azok az izék, pirospontban részesülnek.)

Próbáltam a színekkel, a tűzéssel, a formákkal jelezni a metafórákat, érzékeltetni a reményt a pokolban. Ezért a pár kiemelkedik az alapból, hogxy méginkább elkülönüljön a környezetétől.
Végül komorabb lett, mint vártam, de nem bánom. Ez nem volt egy vidám feladvány. De nagyon örültem neki.

Itt a végeredmény:




A sárgán van egy kis organza, hogy jobb legyen a fény. Amúgy technikailag megint a rag.fátyol, a sajátfestésű anyagaim, a vastag tűzőcérna és az én kis Aurórám közreműködtek.

Kis közeli a szokásos kedvenc öltéssemmel. :)






Nem ijeszt majd



Az első gondolatom ennél a versnél ez volt:Jaj,csak ezt ne!Bármennyire szeretem,vagy épp ezért,én ezt nem tudom,nem szeretném,nem akarom megvarrni...Jó sokáig küzdöttem vele és ellene.Majd érte.Mert a belső sikoly ellenére egy idő után már akartam.Nagyon is,csak nem ment.Tudtam,hogy mit akarok,azt is,hogy mit nem(inkább sejtetni,mintsem ábrázolni),de sehogy sem akart összeállni.Megnéztem egy csomó festményt,semmi...
Aztán megláttam egy szobrot. Innen már el tudtam indulni.Valamiért nem akaródzott a teljes képet megtűzni,fodrosodik is szépen,bár nem annyira,ahogy a képről látszik...
Nagyon messze van attól,amit akartam,de két dolgot talán sikerült belevinnem:sok balsejtelmet és kevéske reményt.

Két karodban Dixikétől

A második foltvers: Két karodban, számomra nem egy erotikus vers és nem egyszerűen az „ölelkezésről” szól.

Radnóti 1940-től kisebb nagyobb megszakitással munkaszolgálatos volt, ezt a verset 1944-ben a Bori melletti munkatáborban irta, ahol minden napját a halál árnyékában élte meg.Ez a vers is /valószinű/ a pillanatnyi túlélést segitette azzal, hogy imádott feleségére Fannira gondolva irta:

„ Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem

Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem”

Úgy éreztem, hogy a versnek ebben a két mondatában van a lényeg, ezt szerettem volna ábrázolni, nem tudom sikerült-e.

A kivitelezés: festett kékre fennt , tüllel, egy halál utáni helyet próbáltam kivitelezni, balra organzával letakarva a a szörnyű világ, a két alakot a neten találtam, fotós technikával anyagra másoltam, a fejszerű valami véletlenül sikerült de igy hagytam, nem igazitottam ki, hátha másnak is ábrázol valamit.

Kétkarodban - Elizanikó




Ebben a fordulóban nem éreztem azt a feszültséget ( néha már-már pánikot) , mint az elmúlt fordulók némelyikében. ( ide veszem a Kultúraquiltes fordulókat is) Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy amikor olvastam a verset, kb 1-2 nappal később leltem rá 2 képre is, amiket pont megfelelőnek találtam. Biztos voltam benne, hogy ezek közül az egyiket fogom felhasználni. Ezek hímzésmintafájlok:



Mind a kettő nagyon tetszett, de dönteni kellett.

Ez úgy működik- ha valaki nem tudná -, hogy rátöltöm a gépre, és az kivarrja nekem.Miután előkészítettem a textilt a műveletre. Varrás közben a megfelelő cérnát cserélgetem a megfelelő időben.
De ez így nagyon kényelmes megoldás lett volna. Miután kihímeztem a mintát egy textilre, akkor leterítettem egy barnás-zöldes festett anyagommal, fogtam az antracit Shiva krétámat, és elkezdtem satírozni, hogy a hímzés domborulata átmásolódjon a textilemre. Ezért is döntöttem ez mellett a kép mellett, mert a technika ezzel volt megoldható. Így már volt belőle 2 példányom : egy hímzett, és egy Shiva krétával satírozott. A hímzettet eltettem, majd használom valamihez, továbbiakban a krétázottat használtam.

Még mindig túl egyszerűnek tartottam, és úgy éreztem valami még hiányzik róla. Bele akartam vinni a képbe azt is, hogy itt nem egy felhőtlen szerelemről van szó.
A két alak körül húzogattam még vonalakat , meg satírozgattam is egy kicsikét. Ezek jelképezik a körülöttük lévő komor világot.
Ezután megtűztem. A sok matatástól lejött a shíva kréta fényessége, ezért utána újra kentem még rá egy kis pasztát. Ettől lettek a vonalak kicsit fénylőek.

Az ölelés (Szizsu)

Elöször a kép háta:




Érzelmet, érzést, néha megélni sem könnyű, de megvarrni.......?  Próbáltam a vers hangulatát idézni.
A technika egyszerű: a három réteg, fedlapra rávarrva a festett fa, ( ez, egy cellulóz anyag könnyen festhető, és varrható) és egy kis piros selyem, utána a tűzés ....... A hátlapon azért a vers, hogy ne kelljen magyarázni az előlapot.

és utána az eleje:


Pieta - Ildi


Gondolom, Ti is azt mondjátok, baromi nehéz volt a feladat. Sokat fontolgattam a verset, rajzolgattam mindenféle "karokat", de semmi se tetszett. Ráadásul nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy ne csak a verset jelenítsem meg, hanem Radnóti életét. Sőt már a legelején bevillant nekem a Pieta szobor.
Aztán amikor a múlt hét elején még mindig nem tartottam sehol, elkezdtem keresni, milyen más (már Michelangelón kívül) Pieta-intepretáció van, és megtaláltam Luis de Morales, XVI. századi spanyol munkáját. Bár szegény Jézusnak kicsit gréco-i feje van, de az egész kép és kompozíció nagyon tetszett. Csak annyit módosítottam, hogy Máriát megfiatalítottam.
A fényképen Radnóti 23 éves. Photoshoppal kivágtam a fejét, kicsit korrigáltam, hogy a bal oldala ne legyen annyira világos, plusz még egy kis rózsaszínes stichet adtam neki.
A technikai részletekről nem sokat kell mondanom: ragaszt és tűz.