Neruda Laci

Azt hiszem ez némi magyarázatra szorul.

Aki ismeri Marék Veronika Laci és az oroszlán című könyvének diafilm-változatát, annak a képet magát nem kell bemutatnom. Egy az egyben átvettem, mert zseniális. A jelenet a következő: Laci mindentől fél, többek között a sötéttől is. Nagyon szeretne színes ceruzákkal rajzolni, de az a sötét szobában van, a villanykapcsolót nem éri el, ő pedig nem mer bemenni érte. Ez az a pillanat, amikor megáll a sötét szoba ajtajában.

Tudom, hogy ez a rémült kis alak a sötét ismeretlennel szemben állva nem egyenes ágon csatlakozik a vershez. De én nem tudtam szabadulni ettől a képtől, és hiába igyekeztem valami pozitív, a végkicsengéshez passzoló képet meglátni belül, nem ment. Mindig ez a Laci tolakodott elő.

És bár a vers nagyon lelkesítő, magam is megtapasztaltam az újrakezdés, az ismeretlen varázsát és a megújulásban rejlő váratlan távlatokat, az ember alapvetően, zsigerből mégiscsak gyáva. Fél. Mindentől, amit nem ismer. Evolúciós örökség.

Itt van tehát ez a Neruda Laci, akinek a félelemtől még a szőr is feláll a karján ;-)

Fogadjátok szeretettel :-)

Az mindenesetre érdekes kísérlet lenne, ha különböző életszakaszokban varrnánk meg újra és újra ugyanazokat a verseket. Biztos hogy nem ugyanaz a kép születne.