2010. január 26., kedd

Egy nehéz vers március 15-i határidőre

Lehet, hogy most megköveztek, megútáltok, kiléptek stb., de muszáj idetennem egy kedvenc versemet. Régen ismerem, sohasem gondoltam rá "textiles" szemmel, fogalmam sincs, mit lehet belőle varrni - de talán megér egy próbát.

Pablo Neruda: Himnusz az élethez

lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,

élj most!
légy merész ma!
cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!

(Somlyó György fordítása)

Zsuzsa és a szocializmus


Bocsánat, Lányok, nagyon megkéstem.

Ráadásul, lehet hogy a munkám is nagyon kilóg a sorból. A vers valahogy az én gondolataimat elvezette az uniformizált fürdőszobákhoz, lakásokhoz, végül a panelekehez.

Egy sokemeletes panelházat próbáltam készíteni. Az ablakkeretek kétoldalas ragasztóval felrakott keskeny fehér anyagcsíkok, amiket le is varrtam a ragasztás után. Az ablakok zömét organzával tettem fényesebbé, de ez a fotón alig látszik. Függönyöket, reluxákat varrogattam szabad tűzéssel, hát azok se jönnek ki elég jól.Na, mindegy. Élőben olyasmi lett, amilyennek terveztem.(Legalább a sok fürdőszobát van hova elhelyezni:))

2010. január 24., vasárnap

Kozirev


Szerintem engem Ildi mostmár ki fog vágni. Egyszerűen képtelen vagyok egyebet varrni, mint cérnával rajzolt dolgokat. Annyit tipródtam pedig, belekezdtem többe is, a kukában landoltak. Ezzel vagyok leginkább megelégedve, úgyhogy ezt hozom a közösbe.

Íme a kiszínezett kép:

2010. január 22., péntek

Iván Kozirev és az új fürdőszobája



Kicsit kapkodósra sikerült ez a varrás, mivel még mindig a kórházban töltöm a délutánjaimat munka után.
Az volt a gondolatom, hogy ábrázolom az egyen lakótelep egy épületét, majd az ajtóval, amire kiírtam Ivan Kozirev nevét azt a tényt, hogy ez az Ő új lakása. Ezen belül pedig a nagy káddal a fürdőszobát, aminek annyira megörült. A habokat ezzel a borítékbéléssel tettem hangsúlyossá, a piros lábtörlő - nemezelve van, de nem az én munkám, a lányom készítette nekem - egyrészt a Szovjetuniót is jelképezi, másrészt próbáltam ráírni, hogy Munkáslakásépítő Szövetkezet, amely a lakást kiutalta.

2010. január 21., csütörtök

Ivan Kozirev elvtárs kipiheni a vasöntés fáradalmait, avagy relax!




(Ez az utolsó szó nekem is szól, mostanában kicst rám járt a rúd, egészen tegnapig nem voltam humorra hangolva, apám kórházban, de tegnap áttörés volt, már reménykedünk...)

Azt hiszem, a képet nem kell magyarázni, anno én is vagy a kábda, vagy a vécébe menekültem, ha magányra vágytam... igaz, Pravdát sosem olvastam ott. :)

Két tervemet ötvöztem, a csapból folyó propaganda nálam is megfogant elég hamar, de az nem volt, ugyebár elég vicces. Aztán jött az újságolvasás ötlete, végül azért kevertem össze, mert csupasz lett a kép teteje. Kicsit fura így együtt, de hát ez a "művészet".

Amúgy kiolvastam, hogy a két piros holmi, amit mi előszeretettel alkalmaztunk szinte mindannyian, önkényuralmi jelkép, ezért tiltott, kivéve persze a művészetben. Úgyhogy jelentem, hivatalosan is "művészetté" avanzsált a munkánk. :)

Ha újracsinálnám, nagyobb lenne a motívum, most a végére összement, rajzon nagyobbra sikeredett. Mindegy. Örülök, hogy ennyit kipréseltem, nézzétek el nekem!

Double Decker (Majakovszkij)

A kultúraquiltben az volt a jó, hogy utána kellett járni a dolgoknak. Ebben meg az az izgalmas, hogy sosem tudhatom, mi gyújtja be a hajtóművet.
Kozirev elvtárshoz pl. ez a kis tábla adta a kulcsot, amit nemrég vásároltunk:

Ezúttal sikerült olyan quiltet összehoznom, ami ha akarom a vidám fürdőzést ábrázolja, a habokban való gondtalan elmerülést - kis utalással arra, hogy mindez a fennálló rendszernek köszönhető, ha akarom, akkor pedig csak látszólag fürdőszobai idill, egyébként pedig az ideológia leple alatt zajló (lélek)gyilkos, fullasztó terror, amibe a látszólagos kedvezmények és juttatások ellenére is bele lehet dögleni.

A hab persze piszkos, konkrét és átvitt értelemben egyaránt, és hát Kozirev elvtárs trikója tiszta ugyan, de viseltes - ahogy az a tisztes szegénységben élőknél már csak lenni szokott, új fürdőszoba ide vagy oda.

A zuhanyfüggönyre textilfilccel rajzoltam, a trikó Gerda foszló pelusából egy darabka, a kád és a karok pedig filcesített gyapjúpulcsi.
Időbeli bénázásom oka, hogy hiába volt készen tegnap a kép, nem tudtam fotózni, mert az illanófilc sehogy sem akart elillanni, még ma délben is látszott sok helyen. Megnéztem a leírást, mert ez egy eddig nem használt fajta, hát 14 napig is megmaradhat a nyoma, de vízzel eltávolítható. Megint tanultam valamit. Ezután már csak a száradásra kellett várni, bár még mindig látszik itt-ott. Ha kifakul, lecserélem majd a fotót. Most még kicsit lilás beütése van a feliratnak.

2010. január 20., szerda

Ivan Kozirev boldogságos fürdőszobája



Ismét nem tudtam elszakadni a vers elolvasása után az első gondolatomtól. Karikatúrát szerettem volna varrni. Kozirev elvtárs boldogságát akartam ábrázolni.
A kád rozsdás festésű anyagból, a víz, a szőnyeg és emberünk is procionos festésűből készült. A háttér fehér törlőruhából, a kövezet apró kockás zefir. A kevéske gondot a zuhany anyagának kitalálása okozta, de viszonylag hamar rátaláltam a végső megoldásra. Mostantól egy picinykét rövidebb a vasalóruhám.(Mindent a cél érdekében!) :-)
A fekete cérnával azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy ez egy rajz.

tükröm, tükröm, mond meg nékem.....

Már egy hete is, hogy elkészültem Kozirev fürdőszobájával.Nem volt könnyű visszamenni az időben oda, ahol még nem is voltam, de megpróbáltam. Ilyen lett.


Van már neki

Sokat nem tudok róla mondani. Eddig ez okozta a legtöbb fejtörést, végül ez lett belőle. A vonalak kissé girbe-gurbák, szándékosan elnagyoltak. Csempe, tusoló, ez nálam is megjelenik. Bár a Munkáslakásépítő Szövetkezet biztosan nem ilyen színes fürdőket csinált, de én nem tudtam másban gondolkodni. Mindig visszatértek a színek.

Kozirev uj lakása a fűrdővel


Ime az én elképzelésem arról, hogy hogyan élvezi Kozirev elvtárs a fürdést.A fekete azért van, mert sok koszt mos le magáról, a zuhanyrózsából viz folyik, nem tudom ez látszik-e jól, a kép nem annyira adja vissza, élőben nagyon jól látszik, selyemszálakból csináltam a zuhogó vizet. A csapok meg a zuhany ezüst szálból vannak, ez benne a karikatúra, mert akkor nem hiszem hogy a szövetkezeti lakásokban ilyen csapok lettek volna, de Iván láthatta ilyennek a boldogságtól. A quiltet egy darab ilyen házfalat utánzó anyagból varrtam, és az ablak meg a belsőrész applikálva van. Az alak nemcsak azért fekete mert ugye a vers szerint is piszkos az öntőmunkás, hanem valahogy nem az alak volt a lényeg szerintem, hanem a fürdő.Többször is elolvastam a verset, és visszagondoltam, mennyire nem szerettem gimnazista koromba Majakovszkijt, most jöttem rá igazán, hogy nem vele , meg a versekkel volt baj, hanem a versei formájával ez a tördelés most sem ragadta meg a tetszésemet, nem baj azért jó volt ezzel is foglalkozni.

Xолодный - Tеплый




Ennyire felszabadultan és gyorsan egyik foltversnek sem estem neki eddig.Diákkoromban imádtam Majakovszkijt és igazán nem tartottam kommmunistának.
Csak azért sajnáltam,hogy Ildi választása épp erre a versére esett,mert olyan jó lett volna látni,miként varrunk nadrágba bújt felhőt :-D.
Persze,most sem az eredeti változatot varrtam meg végül.Nem tudok én rajzolni,na...
pedig jó lett volna teljesen felülnézetből ábrázolni.Igaz,hogy akkor a lépcsőzetes csempével gyűlt volna meg a bajom.Az pedig fontos volt,hogy a lépcsőzetességet belevigyem("a szemem kitörik, ha zegzugos verssoraira nézek",mondta róla Lenin).Érdekes módon ezen néhány napig törtem a fejem,pedig tizenéve naponta látom a megoldást:ilyen a csempénk a fürdőszobában.
Egyébként,mint mindig,rákerestem ilyesmi quiltekre a neten.Az egyetlen értékelhető
találat a bathroom quilt-re,bár eléggé befolyásolt, végképp meg is győzött arról, hagyjam a perspektívát másra,vállalva a valóságot,lapos leszek és naiv.
Szórakozni akarok,nem szenvedni!Tudjuk azért,ha máshonnan nem,Babitstól:ki nem akar szenvedni,kétszer szenved.Meglepő módon a kád fogott ki rajtam.Csak harmadszorra találtam el,a pont neki való anyaggal.Ez olyan sötétítőből kibontott vízlepergető anyag,amit eddig csak táskamerevítőnek használtam.Minden jó valami másra is...Reményeim szerint ettől igazán kádszerű lett.Vagy csak én lettem a végére kissé elfogult.Kommunista jelképet mindenképp akartam.Látva az előzőeket,örülök,hogy inkább mégis a vörös csillagot választottam.Hideget-meleget is mindjárt az elején akartam a csapokra,mire odaértem,jutott eszembe,hogy ezt talán inkább oroszul kellene.Innen a cím.Komfortérzetem még megkívánta,hogy belelopjak egy kis cikkcakkos tűzést,habár ez talán most nem is illik ide...
Nem lett egy nagy durranás,de igazán szerettem varrni.

Márta néni fürdőszobája



Hát én meg itt toporgok 15-e óta, mert elnéztem a dátumot.

Előrebocsájtom, hogy Kozirev elvtárs fürdőszobáját abba a két fürdőszobába képzeltem bele, amit Moszkvában, ill Leningrádban láttam a szállodában annak idején, és bár mindkét szálloda a város közepén volt, igaz jó régen, de mind a kettőnek plafonig macskaszarszürkére volt festve minden közös helyisége.

Viszont ami a versben leginkább megkapott, az a tördelése. A szavak cikázása- ha a könyvet 90 fokban elfordítottam - olyan volt, mint a víz ami a csapól zubog. Ez adta az ötletet, hogy a vers jöjjön a zuhanyrózsából, jelképezve kissé azt a tényt, hogy nekünk idősebbeknek volt alkalmunk megélni évtizedeken át, hogy az ideológia jött a csapból is.

Technikailag azt akartam, hogy a Berninával varrjam fel a szavakat, el is kezdtem, középen néhány soron látszik, de nagyon nem volt jó, mert nem látszott akárhogy próbáltam, ezért fogtam a filctollat, és írtam rá így. Kis gőz pancsinggal, nehogy már kimaradjon. A sarló kalapács meg kellett a falra, hogy legyen.

Harmadik versquilt, de én még mindig az országokat siratom.

Hárman a fürdőszobában


Első gondolatom az volt, hogy itt az ideje a képek használatának. Csak azon tusakodtam, merjem-e a fürdőszobába telepíteni, vagy a nyitott szobaajtó engedje látni őket: a méretük eldöntötte a kérdést.
Az usánka és a csizma is rögtön felkerült a képre, ha ügyesebben rajzolnék kilógna egy láb is a kádból, de ez kifogott rajtam.
A pufajkát azért szavaztam le, mert rongyból most elég egy is.
Elrejtettem néhány hibát. megtaláljátok ? :-))

Szovjet fürdőszoba - Ildi

Bevallom, nekem majdnem kész volt az elképzelésem, amikor megtaláltam a verset. Öt évvel ezelőtt volt a Céhnek egy "Hideg-meleg" pályázata és én már akkor egy csaptelepet akartam csinálni, csak nem volt időm.
Ez egy "igazi" patchwork: varrva van, csak a csap ragasztós. A sarló-kalapácshoz ministencilt csináltam. Külön felhívnám a figyelmet a káddugóra:)


A hibái közül kettőt említenék meg. Egy ismerősöm hívta a figyelmemet, hogy a kis kerek izének, ahonnan kijön a dugó, oválisnak kéne lennie a perspektíva miatt. De akkor már oda volt a ragasztva. A másik, amivel sokat szenvedtem (és nem is sikerült megoldani) az a kád "mélysége": próbáltam "odakoszolni" zsírkrétával, de ez tényleg kosznak látszik, nem pedig mélységnek.

2010. január 14., csütörtök

Két karodban


Már elkészültem a Radnótival, de nem tudtam oda beilleszteni, ahol helyet hagytatok nekem. Talán nem gond, ha ide beszúrom, és valahogy majd a helyére kerül.
Azt olvastam Pomogáts Béla Radnóti Miklós című életrajzában, hogy szívesen töltötte idejét feleségével együtt apósa istenhegyi kertjében, csendben, nyugalomban. A verset 1941. áprilisában írta, amikor már elvitték munkaszolgálatra. Amit megpróbáltam belevarrni a képbe, az egy álom, amelyet Radnóti álmodik, és látja magát Fannival, ahogy üldögélnek a kertben, körülöttük az örvény, a rémisztő valóság. Néhol egy kis zöld, a kert színei, a kék égbolt. A technikában megint az akrillfestéket használtam.

2010. január 1., péntek

BUÉK minden "folt-költőnek"

Kányádi Sándor
Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
emberségbe', hitbe', kedvbe',
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk...
a többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke.
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe'!
/1956)