Neruda Laci

Azt hiszem ez némi magyarázatra szorul.

Aki ismeri Marék Veronika Laci és az oroszlán című könyvének diafilm-változatát, annak a képet magát nem kell bemutatnom. Egy az egyben átvettem, mert zseniális. A jelenet a következő: Laci mindentől fél, többek között a sötéttől is. Nagyon szeretne színes ceruzákkal rajzolni, de az a sötét szobában van, a villanykapcsolót nem éri el, ő pedig nem mer bemenni érte. Ez az a pillanat, amikor megáll a sötét szoba ajtajában.

Tudom, hogy ez a rémült kis alak a sötét ismeretlennel szemben állva nem egyenes ágon csatlakozik a vershez. De én nem tudtam szabadulni ettől a képtől, és hiába igyekeztem valami pozitív, a végkicsengéshez passzoló képet meglátni belül, nem ment. Mindig ez a Laci tolakodott elő.

És bár a vers nagyon lelkesítő, magam is megtapasztaltam az újrakezdés, az ismeretlen varázsát és a megújulásban rejlő váratlan távlatokat, az ember alapvetően, zsigerből mégiscsak gyáva. Fél. Mindentől, amit nem ismer. Evolúciós örökség.

Itt van tehát ez a Neruda Laci, akinek a félelemtől még a szőr is feláll a karján ;-)

Fogadjátok szeretettel :-)

Az mindenesetre érdekes kísérlet lenne, ha különböző életszakaszokban varrnánk meg újra és újra ugyanazokat a verseket. Biztos hogy nem ugyanaz a kép születne.

Double Decker (Majakovszkij)

A kultúraquiltben az volt a jó, hogy utána kellett járni a dolgoknak. Ebben meg az az izgalmas, hogy sosem tudhatom, mi gyújtja be a hajtóművet.

Kozirev elvtárshoz pl. ez a kis tábla adta a kulcsot, amit nemrég vásároltunk:

Ezúttal sikerült olyan quiltet összehoznom, ami ha akarom a vidám fürdőzést ábrázolja, a habokban való gondtalan elmerülést - kis utalással arra, hogy mindez a fennálló rendszernek köszönhető, ha akarom, akkor pedig csak látszólag fürdőszobai idill, egyébként pedig az ideológia leple alatt zajló (lélek)gyilkos, fullasztó terror, amibe a látszólagos kedvezmények és juttatások ellenére is bele lehet dögleni.

A hab persze piszkos, konkrét és átvitt értelemben egyaránt, és hát Kozirev elvtárs trikója tiszta ugyan, de viseltes - ahogy az a tisztes szegénységben élőknél már csak lenni szokott, új fürdőszoba ide vagy oda.

A zuhanyfüggönyre textilfilccel rajzoltam, a trikó Gerda foszló pelusából egy darabka, a kád és a karok pedig filcesített gyapjúpulcsi.

Időbeli bénázásom oka, hogy hiába volt készen tegnap a kép, nem tudtam fotózni, mert az illanófilc sehogy sem akart elillanni, még ma délben is látszott sok helyen. Megnéztem a leírást, mert ez egy eddig nem használt fajta, hát 14 napig is megmaradhat a nyoma, de vízzel eltávolítható. Megint tanultam valamit. Ezután már csak a száradásra kellett várni, bár még mindig látszik itt-ott. Ha kifakul, lecserélem majd a fotót. Most még kicsit lilás beütése van a feliratnak.

Violini Radnótija

Magamhoz képest most nagyon színeset varrtam. És akkor ezt most (kiegészítőleg) meg kell indokolnom most, hogy végignéztem a tiéteket, mielőtt megköveztek.

Valahogy fordítva jár úgy látszik az agyam. Ha a képem nézem a tiétek mellet, olyan, mintha semmit nem tudnék Radnótiról meg az akkori borzalmakról. Nekem minden szörnyűség ellenére az a momentum meghatározó, hogy két karodban ott a menedék, ott el lehet pár pillanatra felejteni minden rosszat, ott kitisztul és megszínesedik a világ.

A fényviszonyok ma ugye olyanok voltak amilynek, élőben jobbak a színek.

Sokáig fogalmam sem volt, mit fogok varrni. Nem könnyen megfogható képileg ez a vers. Ha meg mégis (összefonódó karok, alakok) az túl kézenfekvő, ráadásul nem vállalnám be a megrajzolását.

Aztán láttam valahol pár összemontírozott képet híres házaspárok (fél)arcairól, ahol a hihetetlen hasonlóságot akarták megmutatni. És tényleg, a Holmes - Cruise házaspár pl. mint két tojás.

Itt kattant az agyam, hogy akkor ez legyen, de én a különbözőséget akarom megmutatni férfi és nő között, és hogy ennek ellenére mégis egyek.

A kép jobb oldaláról meg annyit, hogy úgy éreztem kell még valami, nem elég az arc. Korábban Katafa mutatott egy szókirakót , ezzel játszadoztam kicsit. Aztán nekiálltam a saját verziómnak.

A műanyaglapból kivágott szavakat feldaraboltam, és 1-1 anyagdarabra stencileztem vele.

Az arc érdkessége, hogy összefilcesített gyapjúpulcsikból van, nem bolti filcből. Kicsit rémisztő a látvány, de ha egy lapot tesztek az orr közepére, teljesen jól kijön a külön-külön karakter.

Mielőtt elalszol

Gerda végre alszik :-)

Egy versnél számomra nem is a konkrét, betű szerinti szöveg a fontos, hanem az érzet, amit kelt bennem. A legérdekesebb az első benyomás, kép, ami fölvillan.

Ezen a nyomon próbáltam elindulni a varrásnál is.
Az utolsó bekezdésre mozdultam rá:

"mert ha merengő éjeken

lelkem most önmagába néz,

gyakran kigyúl belső szemem,

mely a magány áldása,

és megint veletek lobogok,

táncoló tűzliliomok."

Az elalvás előtti pillanatok villantak be, amikor már mozdulni sem bírsz, és úgy húz az álom, mint egy fekete örvény vagy alagút, de a nárciszok (mert azért azt nehezen emésztettem meg h. ekkora a költői szabadság) ott kavarognak benne.

A tervezésben sokat segített egy videó, amit a fiam nézett egyik este. A zürichi reptérre vivő metró elejéből kamerázták végig az utat 2 megálló között.

http://www.youtube.com/watch?v=nz721lszO9c

Ebből lett aztán egy zseníliaörvény, punchingolt nárciszokkal:

Kicsit feketébbre szerettem volna a közepét, több kellett volna belőle alá. A virágokhoz felfektettem egy réteg gyapjút a kefére, és addig döfködtem hol egyik hol másik oldaláról, amíg összeállt, aztán kivágtam őket ollóval. A széle azokon az oldalakon, ahol nem szálirányban futott a vagdalék nyúlt és hullámosodott, lehet h. elferdepántozom, bár elvileg ez a fajta szegés a képeknél jobban tetszik, de itt nagyon csúf lett a teteje és jobb széle.

Elhatároztam, h. minden verses képre ráillesztem valahová a költőt és a címet.