2010. január 21., csütörtök

Double Decker (Majakovszkij)

A kultúraquiltben az volt a jó, hogy utána kellett járni a dolgoknak. Ebben meg az az izgalmas, hogy sosem tudhatom, mi gyújtja be a hajtóművet.
Kozirev elvtárshoz pl. ez a kis tábla adta a kulcsot, amit nemrég vásároltunk:

Ezúttal sikerült olyan quiltet összehoznom, ami ha akarom a vidám fürdőzést ábrázolja, a habokban való gondtalan elmerülést - kis utalással arra, hogy mindez a fennálló rendszernek köszönhető, ha akarom, akkor pedig csak látszólag fürdőszobai idill, egyébként pedig az ideológia leple alatt zajló (lélek)gyilkos, fullasztó terror, amibe a látszólagos kedvezmények és juttatások ellenére is bele lehet dögleni.

A hab persze piszkos, konkrét és átvitt értelemben egyaránt, és hát Kozirev elvtárs trikója tiszta ugyan, de viseltes - ahogy az a tisztes szegénységben élőknél már csak lenni szokott, új fürdőszoba ide vagy oda.

A zuhanyfüggönyre textilfilccel rajzoltam, a trikó Gerda foszló pelusából egy darabka, a kád és a karok pedig filcesített gyapjúpulcsi.
Időbeli bénázásom oka, hogy hiába volt készen tegnap a kép, nem tudtam fotózni, mert az illanófilc sehogy sem akart elillanni, még ma délben is látszott sok helyen. Megnéztem a leírást, mert ez egy eddig nem használt fajta, hát 14 napig is megmaradhat a nyoma, de vízzel eltávolítható. Megint tanultam valamit. Ezután már csak a száradásra kellett várni, bár még mindig látszik itt-ott. Ha kifakul, lecserélem majd a fotót. Most még kicsit lilás beütése van a feliratnak.

15 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

Eszméletlen jókat alkottatok mindannyian, le a kalappal!

Mártamásé írta...

A zuhanyfüggöny kellemes perceket szerzett, nem kevésbé a szöveg olvasása, amiben a harmadik mondat magasságában sikerült ráismernem az alkotóra, így még sikerélmény is volt. :-)

Eleva írta...

Nagyon jó lett, a függöny meg különösen tetszik.

szizsu írta...

Ilyen zuhanyfüggönyt rendelésre is vállalsz? Jól kitaláltad, nekem ez is tetszik.

agibo írta...

Nagyon tetszik. Nálam hangszórógyanús.

katafolt írta...

Nna,most már annyi kedvencem van,nem elég a dobogó !

Névtelen írta...

én meg mit törtem a fejem, hogy milyen formában vigyem fel a jelképeket!!:-))))

dixike12 írta...

Nagyon jó és a függöny az igazán eredeti eszembe nem jutott jelképeket belevinni, pedig nem rossz egyikőtöknél sem, ez is tetszik

szilcsil írta...

a koszos habban fuldoklo elvtars zsenialis, a függöny pedig a csucs hozza

36évi írta...

Istenem, azok a boldog karok, amik élvezettel nyúlnak a vízsugár felé... A függöny lenyűgöző, nagy királyság.
Ööö... akarom mondani: Előre a szocialista zuhanyfüggönyért! :DDD
Technikailag (is) csillagos ötös.

Zelnice írta...

Tudjátok, hogy a remek műszálas függönyanyagot nektek köszönhetem? Pontosabban hogy Koreánál megszavaztuk az egységes kapu-témát.A posztmodern felhőkarcolókhoz vettem egy darab ilyen izét, aztán a nyakamon maradt. Most nem lett volna alkalmam boltozni utána, és akkor mit csináltam volna?
Saját jószántamból nem tartanék itthon ilyet :-)

Trudi írta...

Csak ismételni tudom az előttem szólókat!

Polyák Ildikó írta...

Már nem voltam Magyarországon, amikor ezeket feltettétek, így csak most tudok írni.
Bár nem hiszem, hogy akkor volt már zuhanyfüggöny, de szuper az ötlet, és amúgy meg szeretem a képből kilógó darabokat (a függöny is meg az atléta is)

Zsuzsuci írta...

Igen-igen nagy ötlet ez a zuhanyfüggöny, akár volt már abban az időben, akár nem.Jó az egész!

Zelnice írta...

Ezen el sem gondolkoztam, hogy esetleg nem volt, olyan egyszerű és praktikus dolog. Akár lehetett is volna ;-)