2009. december 1., kedd

Violini Radnótija

Magamhoz képest most nagyon színeset varrtam. És akkor ezt most (kiegészítőleg) meg kell indokolnom most, hogy végignéztem a tiéteket, mielőtt megköveztek.
Valahogy fordítva jár úgy látszik az agyam. Ha a képem nézem a tiétek mellet, olyan, mintha semmit nem tudnék Radnótiról meg az akkori borzalmakról. Nekem minden szörnyűség ellenére az a momentum meghatározó, hogy két karodban ott a menedék, ott el lehet pár pillanatra felejteni minden rosszat, ott kitisztul és megszínesedik a világ.


A fényviszonyok ma ugye olyanok voltak amilynek, élőben jobbak a színek.
Sokáig fogalmam sem volt, mit fogok varrni. Nem könnyen megfogható képileg ez a vers. Ha meg mégis (összefonódó karok, alakok) az túl kézenfekvő, ráadásul nem vállalnám be a megrajzolását.
Aztán láttam valahol pár összemontírozott képet híres házaspárok (fél)arcairól, ahol a hihetetlen hasonlóságot akarták megmutatni. És tényleg, a Holmes - Cruise házaspár pl. mint két tojás.
Itt kattant az agyam, hogy akkor ez legyen, de én a különbözőséget akarom megmutatni férfi és nő között, és hogy ennek ellenére mégis egyek.
A kép jobb oldaláról meg annyit, hogy úgy éreztem kell még valami, nem elég az arc. Korábban Katafa mutatott egy szókirakót , ezzel játszadoztam kicsit. Aztán nekiálltam a saját verziómnak.

A műanyaglapból kivágott szavakat feldaraboltam, és 1-1 anyagdarabra stencileztem vele.
Az arc érdkessége, hogy összefilcesített gyapjúpulcsikból van, nem bolti filcből. Kicsit rémisztő a látvány, de ha egy lapot tesztek az orr közepére, teljesen jól kijön a külön-külön karakter.

21 megjegyzés:

katafolt írta...

Hmmm,nagzon izgalmas,csak nekem nem hozza Radnótit és ezt a verset sem,sajnos...

Eleva írta...

Nagyon tetszik a képed! (ha a vers hangulatától eltekintek) Ötletes megoldás a két arc egy fejen, a feliratokat, betűket meg nagyon szeretem.

Zelnice írta...

kiegészítettem a bejegyzést, így talán jobban érthető.

Zsófi írta...

Eszméletlen jó lett, nagyon tetszik.

Szerintem a többieknek nem teljesen van igaza. Egyrészt, Radnóti sem a halálban reménykedett, mikor ezt írta - csak mi tudjuk, hogy mi lett a vége. Másrészt, a versek megítélése szubjektív: mindenkinek mást mondanak, ha valóban tehetséges ember írta meg...

Az anyaghasználatod egyszerűen csak irigylem - hogy ilyen miért nem jut az eszembe... (Debrecenben 3200 Ft métere a filcnek és még csak nem is tiszta gyapjú...)

katafolt írta...

Azt hiszem értem,mire gondolsz a kiegészítésben,nekem is az a legnehezebb,elfogadni,hogy nagyjából ugyanazt varrjuk:az előzőben virágot,itt ölelést.Nagyon berzenkedtem kezdetben,hogy én nem akarok 15.ölelő karokat varrni,de pont az az érdekes,hogy a majdnem ugyanaz mennyire más tud lenni...

Zelnice írta...

Igen, nagyon más tud lenni. Engem a technikai megvalósítás is eltántorított, nagyon nehéz jó karokat, kezeket varrni, az meg nem jutott eszembe, hogy ezt akár ki is lehet kerülni.

agibo írta...

Nagy ötlet a két arc eggyé montírozása. Viszont a kép hangulata nálam sem egyezik a vers hangulatával. A verset túl melankólikusnak érzem ehhez a vidám, színes képhez.

Eleva írta...

Bátran kövesd a saját elképzeléseidet!!

szizsu írta...

Az a jó, hogy mindenki másként adja vissza azt, amit a vers kivált belőle. Ettől izgalmas ez az egész amit csinálunk. A Te értelmezésedet mutatja a kép. Az ötlet igazán eredeti és a megvalósítás is sikeres.

dixike12 írta...

Ez meg azért tetszik, mert vidám, Violini fiatal, a zenéből kifolyólag művészi adottságai is vannak, nem furcsa hogy ezt verset, talán nem azt mondanám, hogy vidáman, hanem szinesen fogta fel, és egy verset varrva ábrázolni, ott a fantáziának, elképzelésnek, szerintem csak a csillagos ég szab határt, ez mindnyájunknál látszik.

Polyák Ildikó írta...

Díjazok, Violini, mindent, ami rajta van, de összességében nekem nem sokat "jelent". Talán, ha csak a Janus-arc lenne, jobb lenne, a szavak csak úgy oda vannak rakva, nem látom a kapcsolatot a munka két fele között.

Névtelen írta...

szerintem ezt az ötletet nagyon jól tudod majd hasznosítani ha Ildi vlaamilyen dadaista verset fog feladni.

36évi írta...

Hát nekem sem a versről szól, én totál komoran fogtam fel a dolgot, de hát ugye, befolyásolta agyamat a végkifejlet. De el tudom képzelni, hogy lecsukott szemmel ábrándozhat az ember bármilyen helyzetben ilyen színes, barátságos dologról.
A szókirakós nagyon tetszik.

Zelnice írta...

Verselemzésből megbuktam, értem :-)
Kettőből kettőt mellé.
Adok magamnak mégegy esélyt, ha továbbra is nagyon kilógok, be fogom látni hogy ez nem az én műfajom.

dixike12 írta...

Violini!!! ugye viccelsz?????

agibo írta...

Miért gondolod azt, hogyha másként gondolkodsz az baj? Sőőőőt!...

Polyák Ildikó írta...

Eszedbe ne jusson:) A vers kinek-kinek mást jelent: ha neked ezt, akkor ezt. Ezzel nem lehet vitatkozni. Én csak azt akartam mondani, és remélem, ezen nem sértődtél meg, hogy túl azon, hogy nekem nem ezt jelenti a vers, szerintem nem jó a kompozíció. A két rész között nincs kapcsolat. Bocsáss meg, ha megsértettelek volna, de megfogadtam, hogy ebben a Foltversekben nagyon őszinte leszek (abban a reményben, hogy ezt másokból is ezt hozza ki):

Zelnice írta...

jaj,dehogy sértődtem meg,semmi ilyesmi, és örülök az őszinteségnek, persze. csak ennél a fordulónál most azt éreztem,hogy mélyebben érint mindenkit a saját és mások munkája is, mint a kultúrásnál, ez nyílván természetszerű,én meg tisztára hülyét csinálok itt magamból, és úgy nézek ki mintha érzéketlen tuskó lennék. Biztos értitek :-)
komolyan mondom, most jutott el az agyamig, hogy a feladat a teljes vers hangulatának érzékeltetése lenne, én meg csak kiragadok valamit, ami épp akkor megérint, azzal gyurmázom egy hónapig, és amikor felrakom és végignézem a teljes anyagot, még én csodálkozom hogy ez bizony a Marsról jött.
Szóval ezt egy kicsit át kell gondolnom, hogy is fogok passzolni a csapatba.

Zsófi írta...

Hát, ha a kibicek beleszólhatnak, ne maradj ki.

Az előző adaptációd a legjobb volt - kizárólag szerintem.

És ez sem rossz, bár ezt most csak másodiknak soroltam be.

Csak veszítenénk azzal, hogy kimaradsz. Ráadásul az ember megtanulja, amit irodalomból tanítanak - és nem gondolkozik el, hogy neki mit jelentenek a szavak...

(Lehet, hogy kellene minden vershez egy szavazógép, hogy a "nép" tudjon véleményt nyilvánítani...)

anyahajó írta...

Az én drámatanári agyam teljesen jól tudja követni ezt a fajta ábrázolásmódot és számomra a képes és szöveges rész nem egységet alkot, de a dió két felét. És a végkifejlet ismeretében is úgy érzem, hogy Radnóti nagyon sokszor játékosabb volt, mint ahogy a mainstream értelmezi. Most végignéztem az összeset, nekem ez a kép a top 3-ben van.

Zelnice írta...

szavazógép?hááát szerintem nem akarunk mi versengeni egymással - én legalábbis biztos nem.
bizonyos szempontból mindegy is mit gondol más, persze azért az nem rossz ha más is érti, netán még tetszik is neki ;-)