Falak között

Nemsoká jövök, bocsánat, de a memóriakártya kellett a fényképezőből másnak, a kábelt meg tegnap óta keresem, olyan régen használtam, ígérem este, ha lecsillapodtak a kedélyek az irodában, megkeresem.

A technika a szokásos, applikáció, az alak először cérnával körbevarrt, aztán mivel nem szépre sikerült a varrás, rámentem némi textilfestékkel, így valamivel jobb az eredmény.

Évihez hasonlóan bennem sem versül meg ez a vers, pedig a mondanivalója megfog.
Bocsánat még egyszer a késésért, a többit levélben.

Zsuzsa és Neruda

Sajnálom, megint csúsztam. De szerintem ez olyan vers, aminek a megrongyozásához tényleg kellett az idő és az ihlet.

A kedvenc technikámmal gépi trapuntóval próbáltam a költemény hangulatát visszaadni.

Talán nem nagyon szorul magyarázatra, hogy a fekete, szögletesen tűzött rész a szomorű gondolatokat, a tűzpiros kacskaringósan rajzolt pedig a vidámságot hivatott szimbolizálni.

A fekete, az egy matt anyag, a tűzpiros organzával van vidámítva, csillogóvá téve.

Ez inkább egy oldalról készült fotón éervényesülne.

Mea culpa!

Hát, lányok, a költözködést és a varrást nem bírtam összeegyeztetni - egyrészt fizikailag sem fért bele, másrészt a gondolataim is igencsak máshol járnak az utóbbi időben. Tegnap próbáltam rendet vágni a "műterem-szobámban", már majdnem sikerült, és ígérem, hogy a hétvégén kicsiholok valamit magamból. Még egyszer elnézéseteket.

Neruda Laci

Azt hiszem ez némi magyarázatra szorul.

Aki ismeri Marék Veronika Laci és az oroszlán című könyvének diafilm-változatát, annak a képet magát nem kell bemutatnom. Egy az egyben átvettem, mert zseniális. A jelenet a következő: Laci mindentől fél, többek között a sötéttől is. Nagyon szeretne színes ceruzákkal rajzolni, de az a sötét szobában van, a villanykapcsolót nem éri el, ő pedig nem mer bemenni érte. Ez az a pillanat, amikor megáll a sötét szoba ajtajában.

Tudom, hogy ez a rémült kis alak a sötét ismeretlennel szemben állva nem egyenes ágon csatlakozik a vershez. De én nem tudtam szabadulni ettől a képtől, és hiába igyekeztem valami pozitív, a végkicsengéshez passzoló képet meglátni belül, nem ment. Mindig ez a Laci tolakodott elő.

És bár a vers nagyon lelkesítő, magam is megtapasztaltam az újrakezdés, az ismeretlen varázsát és a megújulásban rejlő váratlan távlatokat, az ember alapvetően, zsigerből mégiscsak gyáva. Fél. Mindentől, amit nem ismer. Evolúciós örökség.

Itt van tehát ez a Neruda Laci, akinek a félelemtől még a szőr is feláll a karján ;-)

Fogadjátok szeretettel :-)

Az mindenesetre érdekes kísérlet lenne, ha különböző életszakaszokban varrnánk meg újra és újra ugyanazokat a verseket. Biztos hogy nem ugyanaz a kép születne.

Bungee jumping

Sokadik olvasatra sem tudtam versként tekinteni erre a költeményre, eleinte egy fenyegetés, később egy jó tanács, intelem-féle jött ki belőle. Értettem, és persze, rögtön magamra kezdtem vonatkoztatni. Amire jutottam:

Nagyjából ismertek, aki nem annak mondom, hogy nem vagyok egy egyhelyben ülős, mindenjóvanúgyahogyvan típus. Megesz a penész, ha azt érzem, kimaradok valamiből, lemaradok egy érdekes tanfolyamról, egy jó filmről, egy klassz társasági programról.

Mivel a munkám szinte favágás, csak ezek a dolgok éltetnek, na meg persze a családom, ahol szintén alapszabály, hogy ha valamit szeretnél, akkor összehozzuk, hogy részed legyen benne.

Csináltam már sok mindent, van számos kedves hobbim, amivel javítok az életem/tünk minőségén. Jövünk-megyünk télen-nyáron, erős társasági életet élünk, de legújabb szürkeség elleni akciónk lassan már gyógybeutalóért kiált. Együttest alapítottunk.

Képzeljetek magatok elé öt pasit és négy nőt (az egyik pár nőtagja nem hajlik a közös zenélésre), akik mindenféle zenei elő(és utó)képzettség nélkül zenekarrá fejlődtek. Közel egy éve megy ez a játszási, és szerénytelenség nélkül állíthatom, viszonylag több mindent le tudunk már játszani hallgatható formában. :) A stílusról (és a pasik fazonjáról) a munkanevünk árulkodik: Bélpokol.

Na, hogy ezt minek írtam?

Hát csak azért, hogy lássátok, megpróbálok a vers szerint élni, és ha nem megy (mostanában nem megy anyagi okok miatt), akkor egyfolytában tervezem a majdani újabb kitörési pontokat, illetve erősen becsukott szemmel gondolok vissza a szép emlékeimre.

Egyet nem fogok soha a büdös életben kipróbálni, csinálni, pedig nagyon szeretném. Sajnos ehhez nagyon beszari vagyok.

De ez nekem a szabadság a merészség, az éljamának non plusz ultrája, ez pedig a bungee jumping.

Ezt varrtam meg.

A munkáról annyit, hogy az alap egy új kedvtelés eredménye: a borotvahabos festésé, amit nagyon élvezek, és a versnek megfelelően színes, változatos formára alkottam, jelezve az alant ránk váró sokszínű, kavargó élményt.

Az emberke csak jelképes, figurája képviseli azt a szabad szárnyalást, amire vágyunk.

Már az is fenséges érzés lehet, ahogy abban a magasban kitárt karokkal áll. (anyagát arashival készítettem, de nem procionnal, hanem azzal a másikkal, minek nem jut eszembe a neve, Szomor Ágival csináltuk) .

A tűzéssel csak a mintázatot emeltem ki.

Himnusz az élethez - nyissunk a természet felé!

Miután elvetettem a mandala ötletét - az volt az első, ami a versről eszembe jutott - újra meg újra elolvastam. Mindig ezek a sorok jöttek elő: "légy merész ma! cselekedj mindjárt!". Addig agyaltam, nézegettem az anyagokat, amíg ez a zöld vízeséses anyag került a kezembe, aztán jött az ötlet: convergence. Igaz, hogy kicsit giccses ez a vízesés, de mégis a szabadságot, a boldogságot, megnyugvást jelenti számomra a természetbe való kijutás. Megfogadtam a fenti idézetet és merészen megvarrtam a mini convergence-t. (Nem tudom készült-e már ilyen kis méretben?!) A zöldet kombináltam ezzel a batikolt anyaggal. Most csak "gyári" anyagot használtam.

Neruda versre mandala?

Fejtörést okozott ismét, hogy hogyan is közelítsem meg ezt a verset. Elolvastam nagyon sokszor, és tudtam, hogy a hangulatát szeretném  valamilyen módon visszaadni. Azt a hangulatot, amit bennem keltett. Nagyon nehezen tudom megfogalmazni. Színeket akartam: megnyugtatóakat, pezsdítőeket. Formákat: befejezetteket, befejezetleneket. Szabályosat és szabálytalant. Ünnepélyeset és egyszerűt. Sokszínűt, sokfélét, mint maga az élet. Viszont nem akartam az élet árnyoldalait láttatni. Ahhoz most nem volt kedvem. Ezért maradtak ki a hideg színek, a szögletes formák az elképzeléseimből. Mindezeket végiggondolva szikraként pattant ki az ötlet: mandalát varrok. Tudom sajátos, de hagytam magam elsodorni.
Azt is hamar eldöntöttem, hogy natúr anyagra fogok dolgozni selyemmel. A technika egyszerű. Körzővel megrajzoltam a mandalát, majd sablonokat vágtam ki belőle. Nem volt más dolgom, mint a megfelelő mennyiségű darabkákat ragasztófátyol segítségével az alapra varázsoljam. Utána azért a széleken átvarrtam, majd a hátteret szabad gépi tűzéssel bekacskaringóztam. Utolsó lépésként a tűzések közé pozitív gondolatokat írtam. Így éreztem befejezettnek.
Ismét az történt, mint az előző foltverseknél. Amíg nem találtam ki, hogy mit varrjak, szenvedtem minta kutya. Onnantól ment minden, mint a karikacsapás.

Merj színt váltani...

Ezt a merészséget egy robbanásban képzeltem el, ahogy a szabályos rideg kék textúrát átüti az ölelő meleg sárgaság. Azért készült egy második kép is, hogy láthatóbb legyen a térbelisége.

(Kicsit olyan lett, mintha a hideg-meleg pályázatra készült volna :-) )

Először úgy gondoltam, hogy szürke anyagba robban majd valami színkavalkád, de tartottam tőle, hogy a sok szín nem érvényesülne, valamint nem is a sokszínűség fejezi ki azt amit szerettem volna.

Nem volt sem nehéz, sem könnyű ez a feladat, a kivitelezés adott némi gondot. A szinek világával akartam megoldani, de nem tünt igazán megvalósithatónak, azért mégis ugy gondoltam, hogy a szürke mint alapszin lesz a legjobb, ugyanis a szürke: a csönd, az időtlenség, hamu köd, szomorúság, melankólia , fásultság, a test halála hétköznapiság stb jelképe a szinvilád magyarázata szerint. Ez illik a vers első részére.A sárga az életöröm, fény, önmegvalósitás jelképe, ezért vannak a sárga utak, egy kivezető ut van a a lélek győzelme felé a fény felé. Igy született meg a vers ábrázolása.

Bezártság helyett nyitottság

Tegnapelőttig ez a munka készült a blogra, de nem igazán mutatta azt, amit szerettem volna. Azért felrakom.
A címe: Fokról-fokra a fény felé. Próbálkozás a cérnafestéssel, plusz egy kis applikáció.
Második verzió: festett, rajzolt megoldással. Nyiss ablakot a világra!
Az ablak körül a szivárvány színei futnak körbe. Ez jobban tetszik nekem, bár képileg elég egyszerű.

Márta néni Menő Manója

Ez volt az első foltvers, ami igazán izgalomba hozott. Mert hogy lehet azt ábrázolni képben, ami nincs. Ami elmúlt. Lehet, hogy ha egy óráig néznétek a képet magatok is rájönnétek, hogy mit akartam, de kinek van ennyi ideje. Tehát elmagyarázom.
Menő Manó (na láttam már belőle jobbat is) tele élettel gyalogol felfelé az úton, kezében égő fáklya, a tűz, a láng, az élet, a szenvedély. Szive ép, (bár a benne ábrázolt férfi és nő nem ér össze de a szive ép, egészséges.) A könyv nyitva, mert olvas, a kottán a hangjegyek, mert zenét hallgat, a bőröndcimkék, hogy utazik, és a rajt-cél közt legalább két út van, ami kicsit tekervényes, és változtatni tudja. A RAJT-on a fordított J jelzi, az élet nem fenékig tejfel de akkor is el kell indulni.

A visszafelé út maga mögött ugyanezek a jelképek elromolva. A szivét összetört, nem találja önnön bocsánatát, az elvarratlan szál , a könyv csukva, már nem olvas, a kottáról hiányoznak a hangjegyek, és útja a rajt és cél közt csak egyenes. A bőröndcimkékről lepergett betűk mert már nem utazik. Lassan elenyészik, meghal, de a sír kopjafája, ami lent ezt jelképezi ugyanabból az anyagból van, mint a fenti fáklya, és abból is tűz jön ki, ezzel jeleztem hogy Élj most....

Érzem, hogy ez a vers többet érdemelt volna, valami csodát, valami soha nem volt megújulást, valami nagy felfedezést, de Neruda majdcsak mebocsájtja.

Ha kinyitod.... ha behúzod....

Először a háta, hogy a vers mindig kéznél legyen!

Hagyományos foltmunka, gyári textilből, cipzárral bolondítva, és egy kis tűzéssel kiegészítve.
Hogy kinyitod, vagy behúzod rajtad  múlik, de behúzva nem látszik a lényeg.

soha nem megy útra

Emberünk,ha felemelné a fejét ,két dolgot mindenképp láthatna:
hogy fojtogatóan szűk,sötét és sivár ez a puha,meleg odú.S hogy a tobzódóan színes és életteli kinti világ(másik élet)térképpel is szolgál önmagához.Ezért a batik vonalát követő tűzés.

Varró Dániel ?

Elalvás előtti zseniális ötleteim egyike : Kérjünk egy verset , " Nomen est omen " alapon, micsoda kihívás lenne . :-))