2010. március 15., hétfő

Neruda versre mandala?

Fejtörést okozott ismét, hogy hogyan is közelítsem meg ezt a verset. Elolvastam nagyon sokszor, és tudtam, hogy a hangulatát szeretném  valamilyen módon visszaadni. Azt a hangulatot, amit bennem keltett. Nagyon nehezen tudom megfogalmazni. Színeket akartam: megnyugtatóakat, pezsdítőeket. Formákat: befejezetteket, befejezetleneket. Szabályosat és szabálytalant. Ünnepélyeset és egyszerűt. Sokszínűt, sokfélét, mint maga az élet. Viszont nem akartam az élet árnyoldalait láttatni. Ahhoz most nem volt kedvem. Ezért maradtak ki a hideg színek, a szögletes formák az elképzeléseimből. Mindezeket végiggondolva szikraként pattant ki az ötlet: mandalát varrok. Tudom sajátos, de hagytam magam elsodorni.
Azt is hamar eldöntöttem, hogy natúr anyagra fogok dolgozni selyemmel. A technika egyszerű. Körzővel megrajzoltam a mandalát, majd sablonokat vágtam ki belőle. Nem volt más dolgom, mint a megfelelő mennyiségű darabkákat ragasztófátyol segítségével az alapra varázsoljam. Utána azért a széleken átvarrtam, majd a hátteret szabad gépi tűzéssel bekacskaringóztam. Utolsó lépésként a tűzések közé pozitív gondolatokat írtam. Így éreztem befejezettnek.
Ismét az történt, mint az előző foltverseknél. Amíg nem találtam ki, hogy mit varrjak, szenvedtem minta kutya. Onnantól ment minden, mint a karikacsapás.

9 megjegyzés:

szizsu írta...

Ez egy munkaigényes munka és jól is sikerült.A sok jó amit felsoroltál, szálljon ránk versvarrókra :)

Trudi írta...

Nekem is a mandala volt az első gondolatom, de megriadtam az apró mérettől! A vers hangulata valahogy a mandalát juttatja az eszembe. Sikerült szépen megoldanod!

Névtelen írta...

a mandala nagyon szép, szabályos, megnyugtató látvány, de a vers pont az ellenkezőjét sugallja, hogy merj szabálytalan lenni, feszegesd a kereteidet, merj élni, hogy Katafa szavaival éljek feszegesd a kényelmi zónáidat.

36évi írta...

Nahát, de fura, nekem se jutott volna sose eszembe a mandala, persze, általában véve nem vagyok egy spirituális alkat.

Mint munka tetszik, de nekem se ez sugallta a vers.

Zelnice írta...

Na de ha mersz merni, változtatni, szabálytalan lenni, és ebben - ahogy a vers sugallja, nekem legalábbis - megtalálod a lelki békéd, mert úgy élsz ahogy érdemes, akkor az már maga a harmóia ebben a vonatkozásban, nem?
Akár.
Nekem belefér.
A kompozíció pedig nagyon tetszik.

Zsuzsuci írta...

Jó, hogy van egy mandalánk is!:)Jól illik a témához, és szépre sikerült.

Eleva írta...

Mandala. Kerek egész, amilyen teljességre törekszünk.
Illik a vershez, és szépen megcsináltad.

dixike12 írta...

Milyen jó ötlet a mandala, és szép is a kivitelezése.

Mártamásé írta...

Nagyon szép lett, ahogy szoktad.